AUTÓBÉRLÉS: 900 AUTÓKÖLCSÖNZŐ, 60 000 BÉRLÉSI HELYSZÍN.

OLCSÓ BÉRAUTÓ AJÁNLATOK NÉMETORSZÁGBAN

Németország tipikusan egyike azoknak az országoknak, ahol az emberek életük során legalább egyszer megfordulnak vagy üzleti okok miatt, esetleg, hogy megízleljék az igazi bajor specialitásokat. A német tömegközlekedés fejlettsége ellenére az ország bebarangolásának legjobb eszköze a személyautó, ráadásul mindez még csak jelentős plusz költségeket sem ró a turistákra, hisz az autópályák használata teljes mértékig ingyenes.

AZ AUTÓBÉRLÉS FELTÉTELEI NÉMETORSZÁGBAN

Autókölcsönzés tekintetében Németországban kissé szigorúbb feltételekkel találkozhatunk, mint a többi országban. Ez elsősorban az okozott károk felszámítására vonatkozik, melyet a németek rendkívül komolyan vesznek, és elég tetemes összeggel „jutalmaznak” még a legkisebb karcolás esetében is. Ezért érdemes mindig alaposan átnézni az aláírt szerződést, hogy milyen, már meglévő károk kerültek rögzítésre benne, és ha találunk még egyéb problémát az autóval, akkor mindenképpen kérjük annak rögzítését is. Érdemes továbbá többféle kárra is kiterjedő bérautó-biztosítást kötni az autókölcsönzés során, ezzel elkerülve a kellemtlen kiadásokat. Az adminisztrációt a jól ismert német precizitás jellemzi, és a többi országhoz hasonlóan itt is hitelkártyára van szükségünk az autó átvételéhez. A Magyarországon megszerzett jogosítványt Németországban is minden gond nélkül elfogadják, tehát az autóbérléshez nem szükséges külön nemzetközi jogosítványt igényelnie.

KÖZLEKEDÉSSEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK NÉMETORSZÁGBAN

Németország közlekedési szempontból szinte az egyik legjobb EU-s országnak mondható. A sebességkorlátozások a következőképpen alakulnak: lakott területen 50km/h vagy 30 km/h, lakott területen kívül pedig 100 km/h. Ezek betartása mindenképpen ajánlott, mivel gyakoriak a közúti ellenőrzések, melyeknél egy lebukás esetén magas bírságokkal (súlyosabb esetben szigorúbb szabálysértési vagy büntetőeljárással) számolhatunk. A német autópályákon nincs érvényben lévő sebességkorlátozás, az ajánlott sebességet azonban 130 km/h-ban határozták meg. A turisták számára kedvező továbbá, hogy a karbantartott és kiváló minőségű autópálya utak ráadásul teljesen ingyenesek. Németországban a biztonsági öv minden utasnak kötelező. A négy éven aluli gyermekeknek biztonsági gyermekülésben kell utazniuk, a 12 év alatti gyermekeknek pedig kötelező az ülésmagasító használata. Az alkoholfogyasztás tekintetében Németországban némileg ellentmondásos szabályozással találkozhatunk: bár szabálysértés megállapítására csak 0,5 mg/ml véralkoholszint felett kerül sor, baleset esetén viszont bármekkora véralkoholszint súlyos megítélés alá esik.

LÁTNIVALÓK NÉMETORSZÁGBAN

Németország természeti és kulturális kincsekben való gazdagságát bizonyítja, hogy számos területe az UNESCO által a világörökség részeként van számon tartva. Ezek közé tartoznak például a Bauhaus műemlékei Dessauban és Weimarban, a Modern lakótelepek Berlinben, továbbá a berlini múzeum-sziget, illetve Luther emlékhelye Wittenbergben. Amennyiben valaki szeretne belekóstolni a pezsgő, német kulturális életbe, érdemes ellátogatni a leghíresebb fesztiválok egyikére: például Münchenbe a sörfesztiválra vagy a Berlinalera, a nemzetközi filmfesztiválra.

FONTOS INFORMÁCIÓK MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKNAK NÉMETORSZÁGI AUTÓKÖLCSÖNZÉS SORÁN

  • Általános segélyhívószám: 110 és 112
  • Magyar Nagykövetség Németországban: Unter den Linden, 76 10117 Berlin, telefon: 00-49-30-203-10-0
  • Magyar Konzuli Hivatal Németországban: Unter den Linden, 76 10117 Berlin, telefon: 00-49-30-203-10-0