AUTÓBÉRLÉS: 900 AUTÓKÖLCSÖNZŐ, 60 000 BÉRLÉSI HELYSZÍN.

AUTÓBÉRLÉS POZSONY: KERESÉS, ÁRAK, FOGLALÁS

AZ AUTÓBÉRLÉS FELTÉTELEI POZSONYBAN

Az autókölcsönzés egyik alapvető feltétele, hogy bérautó csak hitelkártya vagy dombornyomott bankkártya meglétével igényelhető. A bérleti díj minden esetben tartalmazza a kötelező felelősségbiztosítás összegét, amely abban az esetben lép érvénybe, ha a bérautó vezetője egy másik közlekedési szereplő autójában okoz valamilyen kárt. Az ország úthálózata sűrű és viszonylag jól karbantartott, de nem árt egyéb káresetekre kiterjedő biztosítást is kötnünk az autókölcsönzés során, amelyek feltételeiről érdemes az egyes autókölcsönző társaságoknál érdeklődni. 2009-ben új közúti közlekedési törvény született Szlovákiában, ezért ha ebben az országban vesszük igénybe egy autókölcsönző cég szolgáltatásait, akkor a bérautóval való közlekedés során is érdemes odafigyelni ezekre a szabályokra.

Szlovákiai autóbérlés esetén nem szükséges nemzetközi vezetői engedélyt kiváltanunk, ugyanis Szlovákia egész területén, tehát bratislavai autókölcsönzés esetén is érvényes a Magyarországon kiadott jogosítványunk.

LÁTNIVALÓK POZSONYBAN

A Duna partján elterülő szlovák főváros elsősorban történelmi nevezetességeivel várja az odalátogatókat. A város látképét alapvetően meghatározza az egykori borostyánút kereszteződésében épült, Dunára néző pozsonyi vár, amelyben ma a Szlovák Nemzeti Múzeum gyűjteménye is megtalálható. A városban járva szemügyre vehetjük a háromhajós gótikus stílusú Szent Márton székesegyházat, az egykori királyi koronázási helyet, tetején a magyar Szent Korona kicsinyített másával vagy a Szent Mihály-kaput, amelynek 51 méter magas tornyából csodálatos kilátás nyílik az óvárosra. Látogatást tehetünk az impozáns, rózsaszín és aranyszínű homlokzattal rendelkező Prímás palotánál, amely ma polgármesteri hivatalként funkcionál, de például Tükörterme nyitva áll a turisták előtt is.

Érdekesség, hogy 1805-ben ebben a teremben írta alá Napóleon és I. Ferenc császár a pozsonyi békét, miután a Francia Császárság győzedelmeskedett az Osztrák Császárság felett. A Grassalkovich-palota korábban Mária Terézia tanácsadójának, Grassalkovich Antalnak a székhelye volt, amely ma a szlovák elnök rezidenciája. Az épület előtt a díszőrségi váltásokat figyelhetjük meg. Pozsonyban felkereshetjük még az osztrák határszélen álló Dévényi várat, amely a nemzeti újjászületés idején a szlovák nemzet szimbólumává vált. Vegyük fel a kapcsolatot egy autókölcsönző társasággal, béreljünk autót, és járjuk be Szlovákia többi táját is!

Pozsonyi autókölcsönzés során a repülőtéren és a belvárosban van lehetőségünk a bérautó átvételére, illetve leadására.

FONTOS INFORMÁCIÓK MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKNAK POZSONYI AUTÓKÖLCSÖNZÉS SORÁN

  • Általános segélyhívószám: 112
  • Rendőrség: 158
  • Mentők: 150
  • Tűzoltóság: 150
  • Magyar Nagykövetség Szlovákiában: 811 02 Bratislava, Nad Lomom 28, telefon: 00-421-2-5920-5200
  • Magyar Konzuli Hivatal Szlovákiában: 814 25, Bratislava, Sedlárska 3, telefon: 00-421-2-5942-8100