AUTÓBÉRLÉS DEBRECEN: ÁRÖSSZEHASONLÍTÁS, AJÁNLATKÉRÉS, ONLINE FOGLALÁS
Debrecen hazánk második legnagyobb és legnépesebb városa, a cívis városként is emlegetett Debrecen Hajdú-Bihar megye megyeszékhelye. A kálvinista Rómaként is elhíresült tiszántúli városba érkezők ellátogathatnak a Debreceni Református Nagytemplomba és a Szent Anna-székesegyházba is. A város egész évben kulturális és szabadidős programok sokaságával várja az utazóközönséget. A Füvészkert mellett a Nagyerdő területén található állatkert, gyógyfürdő és tavacska pedig kitűnő terep a kirándulók számára. A minden év augusztus 20-án megrendezésre kerülő Virágkarnevál pedig felejthetetlen élményt jelent a kikapcsolódni vágyóknak. Mivel a Hajdúság Debrecen központján kívül is számos látnivalót tartogat számunkra, ezért ha a környéken járunk, akkor érdemes autót bérelnünk, hogy a vidék minden zegzugát bejárhassuk!
TALÁLJA MEG A LEGOLCSÓBB AUTÓBÉRLÉS ÁRAJÁNLATOT DEBRECENBEN MINDÖSSZE NÉHÁNY KATTINTÁSSAL!
AZ AUTÓBÉRLÉS FELTÉTELEI DEBRECENBEN
Az autóbérlés feltétele, hogy a bérautó vezetője betöltse a 18. életévét és érvényes jogosítvánnyal rendelkezzen. A számunkra megfelelő kategóriájú bérautó átvételéhez szükségünk lesz saját névre szóló hitelkártyára vagy dombornyomott bankkártyára, a bérautó bérleti díja pedig általában tartalmazza az összes kötelező biztosítást.
KÖZLEKEDÉSSEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK DEBRECENBEN
Debrecenbe az M3-as autópályán juthatunk le Budapestről, hazánkban az autópályák használata minden szezonban díjköteles, az érvényben levő sebességkorlátozás pedig esetükben a 130 km/h. A további kötelező sebességkorlátozások Magyarországon a következőképpen alakulnak: lakott területen 50 km/h, lakott területen kívül 90 km/h, autóutakon pedig 110 km/h. Az ország területén a biztonsági öv használata minden utasnak kötelező, melynek megszegése súlyos bírságokkal jár, emellett tilos vezetés közben a mobiltelefon használata, kivétel kihangosító vagy headset segítségével. Az ittas vezetés esetében zéró tolerancia van érvényben, azaz bármekkora mértékű véralkoholszint kimutatása rendőrségi eljárást von maga után.
LÁTNIVALÓK DEBRECENBEN
A Debreceni Református Nagytemplom és a Szent Anna-székesegyház mellett még számos más látnivaló várja a Debrecenbe érkezőket. A történelmi jelentőségű Debreceni Megyeháza és Városháza mellett megtekinthető Csokonai szülőháza is. A Kölcsey-központ kulturális programjai mellett a Debreceni Egyetem Botanikus Kertje, a Füvészkert is remek kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A múzeumkedvelők Debrecenben is számos lehetőség közül válogathatnak, például megtekinthetik a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum kiállítását, a Déri Múzeum tárlatát, illetve számos élménnyel gazdagodhatnak a Modern és Kortárs Művészeti Központban is. A kultúra mellett a kirándulásra is érdemes időt szakítanunk, ha Debrecenben járunk. Mindenképpen tegyünk egy sétát a Nagyerdőben, hogy láthassuk a hangulatos csónakázó tavat, és ha már ott vagyunk, az erdei vasutat se hagyjuk ki!
Debreceni autókölcsönzés során a belvárosban van lehetőségünk a bérautó átvételére, illetve leadására.
FONTOS INFORMÁCIÓK DEBRECENI AUTÓKÖLCSÖNZÉS SORÁN
- Általános segélyhívószám: 112
- Rendőrség: 107
- Mentők: 104
- Tűzoltóság: 105
- Debrecen előhívószáma: 06 52